1975-ben születtem Nyírtasson, ahonnan 17 éves koromban kerültem fel Budapestre.

Mindig is érdekelt a zene, a hangszerek és csodáltam mindent, ami képzőművészet.

Sajnos csak későn, az “igazi” felnőttkor elején volt lehetőségem, elmélyedni a festés varázslatosan izgalmas világában. Először autodidakta módon tanultam, de később megadatott, hogy több neves művésztől is elsajátíthassam az alkotáshoz szükséges tudást.

Az egyik legemlékezetesebb ilyen alkalom az volt, amikor egy spanyolországi művészeti akadémián (számos világhírű festőművész mellett) az egyik kedvencemtől: Vladimir Volegovtól tanulhattam.

A mesterek és példaképek természetesen nagy hatást gyakorolnak, de igyekeztem kialakítani a saját stílusomat. Folyamatosan törekszem arra, hogy a munkáim azonnal felismerhetők legyenek úgy, hogy megjelenjen benne az a tradíció is, amit szeretek és képviselek.

Számomra a művészet célja, hogy az életben megtapasztalt örömöket és szépséget közölje a szemlélővel abban a reményben, hogy az alkotás majd hasonló érzelmeket vált ki belőlük is.

Számos stílust és technikát kipróbáltam, az egyszerű csendélettől és portrékon át a nehéz filozófiai, sokoldalú művészetig.

Bármit is festek, fő célom, hogy őszinte legyen és szeressem azt, amit alkotok.

Azért festek, mert szeretek festeni, mert festenem kell, mert vannak gondolatok, formák, hangulatok, amelyeket közölni szeretnék.

Hiszem, hogy minden művészeti alkotás mély üzenetet hordoz. Még azok is, melyeket nem múzeumokba vagy hatalmas kiállítóterekbe terveztek. A művészetben egyszerre pillanthatjuk meg az alkotót, a múltat a jelent és a jövőt.

A művészet a szemlélőért van, de az alkotó miatt létezik.

Fontos persze, hogy a szemlélő megértse a neki szánt üzenetet és fontos hogy dolgozzon, munkálkodjon benne. Kiteljesedjen. Ha ez így van azt úgy hívhatjuk: a tökéletes alkotás.

A művészet a legerősebb kifejező eszköz, ezért arra törekszem, hogy  a lehető legpozitívabban használjam fel annak érdekében, hogy jobb legyen az a világ, melyben létezni szeretnénk.